A város területe feltehetően már sok ezer év óta árvízmentes, már az újkőkortól kezdve kimutathatók az ember megtelepedésének nyomai.

Az első írásos adat a településről 1467-ből származik. A Thyzafeudwar-ként említett falut és a hozzá tartozó Marthjenőt a dunaföldvári apát birtokolta.
Tiszaföldvár legrégibb része a nevében a török kor emlékét őrző Tabán. Az 1571. évi török összeírás szerint az akkori Földvár 250-300 lakosú, közepes méretű falu volt.

A magaslati fekvés és a falut két oldalról határoló Tisza mocsarai jól védhetővé tették. Bél Mátyás 1735-ben így írta le: „Egykor török végvár volt itt, vízzel övezett kettős árokkal, mindkét árok mély, meredek mederben.” A települést déli irányból védő árokrendszert a mai Sánc utca vonalában, csak a 20. század elején temették be.

A török időkben Földvár földesurai gyakran cserélődtek. Kisebb megszakításokkal lakott település maradt, de 1596. évi török, illetve az 1658. évi tatár pusztítások nyomán hosszabb-rövidebb időre elnéptelenedett. A zűrzavaros viszonyok ellenére a vallási élet élénk volt a településen. A reformáció ide is eljutott, és 1642-ben már kálvinista prédikátora volt a falunak, 1673-ban kálvinista templomot is építettek.

A felszabadító harcok során ismét elpusztult a falu, és csak az 1690-es évekre települt ideiglenesen újra. A Rákóczi-szabadságharc alatt az egész Kunságot így Földvárt is felégették a császári zsoldban harcoló rácok.

1722-ben különböző vallású lakók telepítették újra Földvárt. Heves megyéből 23 református jobbágy érkezett Karcag, Kisújszállás és Kunmadaras falvakból.

A község 1755-től az aszódi báró Podmaniczky család tulajdonában volt, akik támogatták a jobbágyok letelepedését. A megélhetést a szántóföldek, a szőlő és főként az állattartás jelentette.

1808-tól a földvári birtokon báró Podmaniczky II. János, a széles látókörű birtokos megnövelte az állatállományt, hatékonyabbá tette a gabonatermelést. Híressé vált a tiszaföldvári ménes.

A község is megerősödött, de néha mégis éhínség pusztított. A földesúr ezért 1837-ben létrehozta a Szükség Hombárt, amely a tehetősebb gazdák adományainak segítségével a szűkebb esztendőkben is képes volt biztosítani a rászorulók ellátását.

1846-ban a határból 5500 hold szántó és legelő került a lakosság tulajdonába.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején mintegy ötven földvári harcolt a honvédseregben. 1849-ben a szolnoki csatát megelőzően a környék Damjanich és Leiningen tábornokok seregének felvonulási területe volt. Fontos tanácskozások színhelye lett a földvári tiszttartói ház. 1849. március 15-én itt tartózkodott Kossuth Lajos is, ennek emlékét a helyi védelem alatt álló tiszttartó ház falán elhelyezett emléktábla is őrzi.

A forradalom után nehezebb évek következtek. Az 1860-as ínséges időszakot a Szükség Hombár segítségével vészelték át, sőt a vagyont megforgatva növelni tudták a bevételeket. Ebből fejlődött ki később a Takarékmagtár, majd 1898-1947-ig a Polgári Társulati Alap, mint a tőkés társulás és vállalkozás sajátos formája.
A Takarékmagtár téglagyárat és vágóhidat létesített, 1897-ben megnyitotta gőzfürdőjét. Vagyonát 100 év alatt 4000 P-ről 120 000 P-re gyarapította, miközben minden jó ügyet támogatott.

A Martfűvel és Homokkal egyesített Tiszaföldvár 1886-ban járási székhely lett. A vasút és a közút kiépítése bekapcsolta a települést az ország vérkeringésébe. A Tisza szabályozása révén nőtt a szántóterület. Bővült a szőlő és gyümölcstermelés, a termesztett kultúrnövények köre.

Az első világháború súlyosan érintette Tiszaföldvárt. 313 földvári vesztette életét a csatatereken. A román csapatok 1919. április 30-án megszállták és szinte minden terményt és megmaradt értéket magukkal vittek.

A két világháború közti időszakban a növekvő mezőgazdasági termelés, és a termékértékesítő szövetkezetek javítottak a lakosság életminőségén.

A második világháború idején 1944 őszére sokan elmenekültek az ország nyugati részébe. A település 1944. október 6. és 1945. január 6. között többször volt hol a német, hol a szovjet csapatok birtokában.

A háborút követő években politikai okokból kitelepítettek is érkeztek a földvári szőlőkbe.

A háborút követő években megtörtént a jelentősebb ipari üzemek és az iskolák államosítása. Itt kezdődött meg a környék települései közül elsőként a szövetkezetesítés.

Tiszaföldvár 1950-ben megszűnt járási székhely lenni, mivel e szerepet Kunszentmárton vette át.

Az 1956-os forradalmi események során a gimnázium diákjai és tanárai részt vettek helyi és más településeken rendezett nagygyűléseken, élelmiszert gyűjtöttek és azt Budapestre szállították. Komolyabb incidens nem történt.

1993. január 1-jén Tiszaföldvár városi rangot kapott.

forrás:https://hu.wikipedia.org/wiki/Tiszaf%C3%B6ldv%C3%A1r